logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Csapdában a fejlett világ

Csapdában a fejlett világ

A ritka földfémek terén is Kína diktál 

Középső Birodalom

Az utóbbi években a gazdasággal és a politikával alig vagy egyáltalán nem foglalkozók számára is világossá vált, hogy a rohamléptekkel fejlődő Kínát nem lehet megkerülni, kiváltképp gazdasági értelemben. A világ legnagyobb valutatartalékával rendelkező államának erősödése azzal is jár, hogy potenciálját számára előnyös kompromisszumokra használja fel, amit zsarolásnak is lehet nevezni. A szuperállam egy-egy döntésétől gazdaságok dőlhetnek be, vagy épp virágozhatnak fel úgy, hogy a selyemzsinór végét rángatja. Az egyik ilyen „zsarolási tényező” a ritka földfémek kérdése. Noha az átlagember számára semmit nem mond a ritka földfém kifejezés, annál többet a fejlett világ csúcstechnológiát előállító cégvezetőinek, tulajdonosainak, politikai és katonai vezetőknek, hiszen a high-tech berendezésekhez nélkülözhetetlen anyagok.

 

ritka földfémek

A ritka földfémek egy gyűjtőnév, amibe 17 elem tartozik. Ezek a skandium, yttrium, valamint a 15 lantanoida, név szerint lantán, cérium, prazeodímium, neodímium, prométium, szamárium, europium, gadolínium, terbium, diszprózium, holmium, erbium, túlium, ytterbium és lutécium. A ritka földfémek a high-tech korszakban váltak fontossá. A probléma az, hogy nem termelhetők ki önmagukban. Hatalmas sziklatömbökből nyerik ki őket. A nyersanyagot erős savakban főzik ki, hogy elkülönítsék az értékes anyagot. Az eljárás eléggé szennyező. Ráadásul Kínában a fejlett országokhoz képest lazán kezelik a környezetvédelmi kérdést és a munkabérek is alacsonyak. Úgy szorították ki a konkurens országokat a piacról, hogy lejjebb vitték az árakat. A gyártók így Kínából rendeltek, a nyugati bányavállalatok pedig bezárták a bányáikat.

Stratégiai nyersanyag

A ritka földfémek több száz csúcstechnológiai alkalmazás szempontjából kulcsfontosságúak, emellett elengedhetetlenek a környezetbarát technológiák (szélturbinák, hibrid járművek stb.) fejlesztéséhez. Megtalálhatóak a laptopokban, androidos telefonokban és a sík képcsöves televíziókban is. Mára a hadiipar csúcstechnológiájának nélkülözhetetlen eleme.  Az EU ipara a ritka földfémeket tekintve jelenleg teljes mértékben a kínai importtól függ, ami nem csoda, hisz Kína a világ ritka földfém-kitermelésének mintegy 97%-át tartja a kezében. Miközben a ritka földfémek iránti kereslet világszinten növekszik, Kína a közelmúltban jelentős exportkorlátozásokat jelentett be. Kína nem véletlenül nyeste vissza a ritka földfém exportját, mert saját iparági fejlesztéseihez nem kell importálnia ezeket a nyersanyagokat. Ráadásul, hogy energiaéhségét csillapítsa, a jövőben komoly beruházásokba kezd a megújuló energia terén. A szélerőmű-mágnesek nagykapacitású üzemanyagcellák, napkollektorok is igénylik a ritkaföldfémeket.

Tomahawk rakétaA ritka földfémek globális kitermelésében becslések szerint 2014-re 40 ezer tonna hiánnyal számolnak. A komoly hadipotenciállal rendelkező országok hamarosan bajban lesznek, ha a hiány tartóssá válik. Az Amerikai Egyesült Államok beavatkozási politikája is veszélybe kerülhet, mivel a precíziós, számítógép vezérelt hadviselés legelengedhetetlenebb nyersanyagaiból hiány lesz. Manapság nehéz lenne elképzelni az USA haderőit Tohamawk, Tow és más rakétarendszerek, pilóta nélküli gépek nélkül.

A nyugati félteke polgári lakosságának életszínvonala jelentősen eshet, ha nem dolgoznak ki megfelelő alternatívákat a ritka földfémek Kínán kívüli beszerzésére vagy akár helyettesítésére. A korábban gazdaságtalannak ítélt mélytengeri kitermelés újra előtérbe került, már csak azért is, mert a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a közeljövőben a kőolaj mellett stratégiai fontosságú nyersanyagokról van szó.

Ritka földfémek nélkül is lehet elektronikus termékeket gyártani, de az a minőség rovására menne és feltételezhetjük, hogy senki nem akar tégla nagyságú mobiltelefonnal járni. Elkezdődött hát a versenyfutás. Az USA-ban, a korábban bezárt bányákat újra nyitják, és születőben vannak a támogató törvények a Kongresszusban. A szennyező technológiák helyett környezetkímélő eljárásokat kell alkalmazni, ami állami támogatások, hitelgaranciák nélkül nem fog menni.

Versenyfutás az idővel

Külszíni fejtésA gyártásban érdekelt államokon kívül a felhasználó cégek támogatják azokat az országokat, ahol jelentős, kitermelhető nyersanyag található. Ezzel lehet csökkenteni Kína zsarolási potenciálját. Jelentős mennyiségű kitermelésére van lehetőség Brazíliában, Malajziában, Indiában. Szóba jöhet Indonézia, Kirgizisztán, és a FÁK országai, Vietnam, Nigéria is. Kanadában és Ausztráliában ígéretesnek tűnő kutatások és felmérések zajlanak. Japánban, amelyet a legjobban sújtott a kínai exportkorlátozás, a használt elektronikus termékekből nyerik vissza a ritka földfémeket. Kína teljesen leállította az oda irányuló exportot, miután a két ország között diplomáciai viszály alakult ki a dél-kínai tenger egyik területe miatt.

Jóllehet hatalmas globális készletek várnak felfedezésre, amelyek fedezhetik a hosszú távú igényeket, a meglévő bányák többsége csak évek múlva kezd termelni. Addig a fejlett országok technológiájának jövője a Középső Birodalom kezében van.

Kökény Ferenc