logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Harmóniában

Harmóniában

Alejandro Vela zongoraművész. Foto: Bo HuangAlejandro Vela zongoraművész világa 

Névjegy: Alejandro Vela

Született: 1976. október 28. Piedras Negras, (Mexikó)

Végzettség: zongoraművész, Juilliard School (New York)

Tanárai: Hortensia Vela Mante (édesanyja), Robert Avalon zeneszerző, Yoheved Kaplinsky zongoraművész. 

Időről-időre hazánkba is ellátogat a Kanadában élő, mexikói származású zongoraművész, Alejandro Vela. Kedvenc koncertező helyszíne az Óbudai Társaskör, ahol legutóbb Korcsolán Orsolya hegedűművésszel adott közös hangversenyt. Kiderült, családi szálak fűzik Magyarországhoz és kedvenc zeneszerzői, zongoristái között is kiemelkedő helyet foglalnak el a magyarok.

Alejandro Vela zongoraművész Korcsolán Orsolya hegedűművésszel 2012 tavaszán az Óbudai Társaskörben

Alejandro Vela zongorajátékát, mielőtt élőben is hallhattam volna, weboldalán keresztül ismertem meg. Néhány rövidebb darab van oda feltöltve: többek között Bach c-moll toccata és Scriabin, Rachmaninov, Zyman, Albinéz, Granados és Shostakovich művei. Először a Bach darabbal nyűgözött le: több órán keresztül egymás után csak ezt hallgattam, annyira élő, egyedi és mégis teljesen autentikus volt, ahogy még soha nem hallottam Bachot játszani. Majd meghallgattam a többi feltöltött darabot is, és olyan dolog történt velem, ami még soha: a játéka alapján pontosan éreztem, tudtam, ki ő. Benne volt teljesen a személyisége, valami végtelen harmónia, kedvesség, öröm és élet áradt belőle, mintha ő maga lenne a zene, amit játszik.  Nem sokkal később volt alkalmam Alejandro Vela zongoraművészszemélyesen is találkozni vele és kiderült, semmit nem tévedtem: amit a zenéjében hallottam, az tényleg ő maga. Az egész élete művészet, mert a világot a kutyasétáltató nénitől kezdve a gyümölcsökkel teli tálon keresztül saját magáig és az őt körülvevő emberekig úgy képes látni és érzékelni, mint egy csodát. Az élet minden pillanatát a maga teljességében éli meg és élvezi; ahogy a koncerten, úgy a mindennapjaiban is jelen van, ezer százalékos intenzitással minden másodpercben, végtelenül tudatosan, ugyanakkor ösztönösen, erőlködéstől mentesen, könnyedén…
 
Egy kellemes, hangulatos vendéglőben, sör, és a külföldiek nagy kedvence, az Unicum és mexikói tortilla chips mellett beszélgettünk. Alejandro nagyon élvezte a helyet és odafigyelt minden apróságra: ha elaludt a mécses, meggyújtatta, hogy semmi ne csorbítsa a délután szépségét.
 
Alejandro Vela zongoraművész gyermekként−  Az anyukám és a nagymamám mindketten zongoráztak, de nem komolyzenét, csak az akkori divatos dallamokat, például Frank Sinatrát – kezdte a mesélést gyermekkoráról, tanárairól.
− Mexikóban meglehetős férfiuralom van: a férjük miatt nem szentelhették az életüket teljesen a zenének, így én teljesítettem be az ő álmukat. Anyukám és a nagymamám volt az első, akik elkezdtek tanítani zongorázni, hét éves koromban. Tíz éves voltam, mikor anyukám egy ismerőse, Robert Avalon zeneszerző hallgatott meg, aki ettől kezdve tizennégy éves koromig tanított, immár klasszikus zenére. Minden héten többszáz kilométert utaztunk hozzá Mexikóból, mert a Texas állam-beli San Antonio-ban lakott.
Olyan környezetben nőttem föl, ahol mindenki bátorított és hitt bennem, de én is csak zongorázni szerettem volna, már egész kicsi koromtól kezdve. A napi több óra gyakorlás mellett fociztam, baseball-oztam, tollaslabdáztam és gördeszkáztam a többi gyerekkel együtt.
Tizennégy éves koromban Hustonba kerültem, ahol egy művészeti középiskolában tanultam tovább. Nevelőapám, aki egy magyar származású zsidó ember volt, mindent megtett azért, hogy a legjobb tanároktól tanulhassak, a legjobb iskolákba járhassak, így tizenhét évesen a New York-i Juilliard School-ban, Yoheved Kaplinskynál folytathattam tanulmányaimat. Úgy éreztem, egy új világ tárult fel előttem – emlékezett vissza a kezdetekre.

Alejandro Vela zongoraművész

Életének meghatározó élménye az volt, amikor főiskolás korában találkozott Maestro Christopf Eschenbach-kal, a világhírű karmesterrel, aki akkoriban a Chicago-i Szimfonikus Zenekart dirigálta.
− Eschenbach meghallgatott és legjobban az a Bach toccata tetszett neki, amit a honlapomra is feltettem. (Egyébként nem játszom még Bachot: úgy érzem, az még előttem áll, hogy a nagy mester műveit interpretáljam). Kétszer koncerteztem is vele, ami felejthetetlen élmény volt.
 
Alejandro egyébként, akárcsak az általam megkérdezett legtöbb előadóművész, nem szereti a versenyeket, s most már nem is indul rajtuk.
− Korábban természetesen én is indultam zongoraversenyeken, mint minden kezdő zongorista. Ám hamar rájöttem, hogy ez nem az én világom, nem az én ügyem. Ugyanis a versenyeken a tanárok nem az egyediséget nézik, hanem azt a tanulót értékelik, aki a legjobban leutánozza mestere stílusát, hangvételét, előadásmódját. A zene nem sportteljesítmény, mi pedig nem versenylovak vagyunk. Így az utóbbi években önálló koncertkörutakat teszek: rendszeresen jövök Európába, de fellépek Japánban, Taiwanon is, természetesen Kanadában és az Egyesült Államokban, Mexikóban… Magyarországra évek óta járok, és mindig az Óbudai Társaskörben adok koncertet a magyar közönségnek. Nagyon jól érzem itt magam, talán nevelőapámnak köszönhetően. Ő szerettette meg velem Lisztet, Bartókot, de nagyon sokat hallgattuk Cziffra György lemezeit is.
 
Alejandro Vela zongoraművészAlejandro szerint spontaneitás és tudatosság elegye a művészet, de az életét is így éli. Koncertkörútjai során világszerte rengeteget utazik, és mindent könnyedén, derűsen él meg. Örömét leli az élet apró csodáiban: a finom ételekben, szép tájakban, kedves emberekben...
− A zene pillanatok összességéből álló művészet. És mégis olyan, mint a festés: minden egyes alkalommal, hogy megszólaltatok egy művet, egy fehér vászonra festek, csak hangjegyekkel, dallamokkal. Újrateremteni a zeneszerző művét, közvetíteni az ő gondolatait, és mégis új tartalommal telíteni… ez az előadóművész feladata. Minden darab egy új felfedezés a számomra: megérteni a zeneszerzőt, élővé tenni a gondolatait, hiszen az ő műve mindig az aktuális előadásban nyer értelmet, ott ér véget. Bach, Schubert és Rachmaninov művei nagyon közel állnak hozzám.
Ugyanakkor rendkívül fontos a hangszer is, amelyen játszom: egyfajta kommunikáció van köztem és a hangszer között. Minden koncert más, és minden darabnak megvan a saját története az én életemben is, ami minden koncertezés során tovább szövődik. Számomra nagyon fontos a hitelesség is. Ami én vagyok az életben, az tükröződik a játékomban is. Intuíció és magabiztosság, érzékenység, harmónia. Ezek nagyon fontosak az életben, de nem hiszek egyébként a véletlenekben sem. Mindannyiunknak van egy saját útja, azt kell megtalálni és megélni. Azt tegyük, olyan feladatot, hivatást válasszunk magunknak, ami boldoggá tesz bennünket.
 
Alejandro Vela zongoraművészA beszélgetés vége felé a mai ifjúságra terelődött a szó. Kiket érint meg napjainkban a komolyzene? Egy szűk réteg vevő csak rá, aki otthonról hozta a zenei kultúrát, vagy utat lehet találni azokhoz a fiatalokhoz is, akik nem kaptak semmiféle zenei nevelést?
− Szerintem az a probléma elsősorban, hogy el van rejtve a fiatalok nagy része elől a komolyzene. Nem azt hallják úton-útfélen, ennek ellenére lassan-lassan látok közeledést, fogékonyságot a részükről is. A komolyzene nem egy szűk réteg kedvtelése kell, hogy legyen, hanem mindenki számára elérhető zenei világ, élmény, akár a könnyűzene, amit jobban ismernek – mondta Alejandro.
 
Nyári római, Japán és taiwani turnéja után november 25-én, európai hangversenyeinek egyik állomásaként az Óbudai Társaskörben lép fel.
 
Édes Borbála
/fotók: alejandrovela.com és Alejandro Vela hivatalos Facebook-oldala/