Hipochondria a színpadon

Hipochondria a színpadon

Moliére Képzelt betege kamaraszínház-módra

A Holdvilág Kamaraszínház a közelmúltban Moliére Képzelt beteg című vígjátékát állította színpadra modern felfogásban. Az eredmény egy minden szempontból rendhagyó előadás lett. A barokk korabeli hipochonder figuráját újragondolva Kókai János rendező egy friss, napjaink emberéhez szóló kortárs darabot alkotott.  

Létezik egy kis színház egy XVI. kerületi utcácskában, amelyet talán nem egyszerű felfedezni, de annál érdemesebb ellátogatni oda. A Holdvilág Kamaraszínház rendkívül sokszínű, a szó szoros, és átvitt értelmében egyaránt. Repertoárjának nagy része a gyermekeknek szól, de a felnőttek számára is készülnek produkciók. A közelmúltban mutatták be Moliére Képzelt beteg című vígjátékát, rendhagyóan...

„Reneszánsz móka – kortárs hangszerelésben” – hirdeti magát a darab plakátja. Izgatottan és kíváncsian vártam a műsor kezdetét. Sejtettem, hogy nem mindennapi színházi élményben lesz részem, ami az elkövetkezendő jelenetek során egyre inkább beigazolódott. Már a kezdet is rendhagyó volt: egy félmeztelen férfi jelent meg a színpadon, ám, hogy a meglepetés teljes legyen, a darab szereplői közülünk, a nézők soraiból lépnek színpadra, hogy  folytassák játékukat  a parányi dobogón.

A történet főszereplője maga a képzelt beteg (avagy a hipochonder). Már a nyitáskor nagyszerűen érzékelhető, mi is adja majd a későbbiekben a komikumot, s közvetetten a tragikumot is.

– A lecsupaszított „beteg” azért jelenik meg előttünk kis híján ádámkosztümben, hogy egyértelművé váljon, hogy egy ereje teljében lévő, jó kondíciójú, egészséges férfi áll előttünk. Képzeletbeli nyavalyái azonban mégis megkeserítik életét. - mesél Kókai János rendező, a műben fellelhető ellentétek kapcsán, melyeket a színpadon is igyekezett megjeleníteni.

A külső és belső ellentmondásának a főszereplő csupán megtestesítője. Az ellentétek ugyanis az egész darabot átszövik. Akár a klasszikus mű kortárs csomagolására, akár a mondanivalóra, vagy a szavak és tettek viszonyára gondolunk.  Ahogy erről a darab alatt  folyamatosan újra és újra megbizonyosodtam, az előadásnak fő szempontja volt valami rendhagyót, különlegeset létrehozni. (Nincs kétség, ez a törekvés maradéktalanul meg is valósult.) Nem szokványos megoldás volt például, amikor maga a rendező a hátam mögül, a nézőközönségből lépett be a darabba. Először némi instrukciót adott a fényekhez, függönyhöz, egyebekhez, majd maga is bekapcsolódott a játékba. Ez először volt csak megdöbbentő, mikor visszagondoltam a mű eredetijére, minden világossá vált. Kókai a képzelt beteg öccsét formázta meg, aki a komédiában az író szócsöveként szerepel. Nincs ez másképp itt, a színpadon sem, csak a rendező ezúttal saját maga szócsövét is megtestesítette.

 

A Moliére-korabeli mű mai világgal való ütköztetését a díszlet tökéletesen mutatja. A falakon láncok lógnak, középen egy hatalmas kör alakú vászon a videók - igen, videók (!) - vetítésére, és a jelmezek is a mai stílust követik, nem mellékesen zöld színben.

– Ezek mind szimbólumok, mind jelentőséggel bírnak. Némelyik az orvostudományra utal, amely az egész előadást végigkíséri. Ilyen a kórházi zöld szín, a köpenyek viselete, vagy a tablettaformájú vetítővászon. A láncok szintén utalnak, mégpedig főhősünk, a képzelt beteg, és felesége szado-mazo kapcsolatára. A nő dominanciáját kifejezvén néha egy póráz is kerül a hipochonder nyakára - magyarázza a rendező a díszlet és a jelmezek koncepcióját.

A szimbólumok sokasága azonban a legkevésbé sem teszi súlyossá a darabot, éppen ellenkezőleg! A vígjáték műfaji hagyományaihoz hűen jókat mulathatunk a megdöbbentő és komikus motívumok sokaságán. A darab erkölcsi mondanivalója: a szolidaritás, empátia, egymásra való odafigyelés, megértés áttételesen jut el a nézőhöz. Inkább a tréfás, szórakoztató oldala az a műnek, amely emlékezetes marad. Kókai Jánost megkérdeztem arról is, ki a legfőbb célközönség.

– Szívesen ajánlanám ezt a darabot a fiatalabbak számára, hiszen valóban erősebben érzékelhető benne a komikus jelleg. A modern környezet miatt is inkább őket szólítja meg a darab.

A műsor el is érte célját. A középiskolások nagy számban jelentek meg az előadáson, nem egyszer nyilvánítva tetszésüket a jelenetek során.

 

Mint azt már említettem, izgalmas darabra számítottam, hát nem is kellett csalódnom. Aki rendhagyó produkciót alkot, pengeélen táncol. Valami igazán mást, különbözőt alkotni, megdöbbenteni nem veszélytelen vállalkozás, ha a néző szívébe kívánunk lopózni. Vagy nagy tetszést aratunk újításunkkal, vagy értetlenségbe ütközünk. Az első néhány meghökkentő jelenetnél még kétséges volt, hogy melyik irányba hajlok majd. Azonban az előadás előrehaladtával – talán a túlnyomó komikus jelleg vagy a kiváló színészi teljesítmény miatt, vagy mert kezdtem felvenni a darab ritmusát – egyre biztosabb voltam abban, hogy ez a produkció megérdemli a figyelmet. És valóban. A darab végén elégedetten nyugtáztam ezt a pár órát, amit a nézőtéren tölthettem, és örültem, hogy sikerült felfedeznem a Ságvári utca kis büszkeségét, a Holdvilág Kamaraszínházat. Méltán övezheti minden elismerés a teátrumot, hiszen annak ellenére, hogy egy külső kerületi, még kevéssé ismert kisebb színház, színvonalas, szórakoztató és akár belvárosi társaival vetekedő műsorral várja a közönséget.

Szili Eszter