logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Jelképeiben él a nemzet

Pécsi L. Dániel, jelképtervező művészJelképeiben él a nemzet

Bemutatjuk Pécsi L. Dániel  jelképtervező művészt

NÉVJEGY:

Pécsi L. Dániel
Született: 1951. március 11. Dorog.
Végzettség: Jelképtervező művész. Iskolái: 1965-69 között Villamosenergiaipari Technikum, 1970-73-ig Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola, villamos üzemmérnöki diploma; 1992-94-ig: Külkereskedelmi Főiskola, marketing-kommunikáció szakos diploma; 2007-ben felvételt nyert a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Iparművészeti Tagozatára mint grafikusművész.
Pályafutás: 1978-87-ig a Múzeumi Restaurátor és Módszertani Központ munkatársa, kiemelt feladata a magyar koronázási jelvények védelmében a megfelelő műtárgykörnyezet megtervezése és kialakítása. 1991-95 között az Elektromos Művek PR irodavezetője. 1997-től foglalkozik címertervezéssel: több határon belüli és határon túli magyar település illetve református egyházközség, unitárius közösség és oktatási intézmény címerét tervezte. Legutóbb az Iparművészeti Kamarába való felvétele alkalmából a Duna Galériában mutatták be alkotásait.
Kitüntetések: Zsére (Felvidék), Jegenye, Körösfő, Magyarvalkó, Farkaslaka, (Erdély) díszpolgára.
Család: Nős, két gyermeke, valamint öt unokája van.
 
Pécsi L. Dániel  mottója: „Nemcsak nyelvében, hanem jelképeiben él a nemzet!”
Az alkotó szerint a jó címer egy adott közösség történelmi múltját, jelenét, önazonosságát és önbecsülését úgy fejezi ki, hogy az pozitív szellemi üzenetet küldjön a jövendőnek.
 

Jelképeiben él a nemzet

Bemutatjuk Pécsi L. Dániel  jelképtervező művészt

 
Pécsi L. Dániel jelképtervező művészt sokan ismerhetik, hiszen a történelmi Magyarország területén számos településnek, egyházközségnek, vagy egyéb közösségnek ő tervezi meg kutatásokon alapuló címereit.  Az elmúlt években több kiállítását is láthattuk: 2008-ban életmű kiállításon mutatták be címereit a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában. Pályája különös módon alakult: villamosmérnöki diplomával a zsebében közművelődési, kulturális feladatokat látott el, egyik fő szervezője volt a Magyarok II. Világtalálkozójának. 1996-ban és 2000-ben a Magyar Reformátusok III. és IV. Világtalálkozójának jelkép és arculattervezője. Híres kutatók, történészek, politikusok és egyházi emberek fogadták barátságukba. 2007-ben pedig, legnagyobb elismerésül a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Iparművészeti Tagozata emelte soraiba.
 
 
- Hogyan vált szakmailag is elismert jelképtervezővé?
 
-Műszaki végzettségem ellenére mindig is érdekeltek az úgynevezett humán területek: az irodalom, zene, történelem. Dorogról származom, ahol volt egy nagyon jó közkönyvtár: a könyvtáros néni rendszeresen szervezett irodalmi és komolyzenei ismeretterjesztő esteket, ahova rendszeresen jártam. Így, amikor tizennégy évesen Budapestre, a Villamosenergiaipari Technikumba kerültem, jó kapcsolatom lett a komolyzene rajongó kollégiumi igazgatóval. Szabad bejárást engedett hétvégenként igazgatói szobájába, ahol hatalmas lemezgyűjteményét tartotta. Akkoriban a Hungaroton lemezkiadó vállalat egy fiktív klubhálózatot működtetett: lényege az volt, hogy a törzsvásárlókat mindig tájékoztatta az új kiadványokról, valamint a klubtagoknak különböző kedvezményeket nyújtott. Már friss diplomás villamos üzemmérnök voltam, amikor jártamban-keltemben megpillantottam egy plakátot az utcán: a Hungaroton az Óbudai Művelődési Házban zenei, irodalmi, közművelődési klubot készült indítani, és ehhez hívott érdeklődőket. Elmentem, s mivel elég lelkes voltam, a többi megjelent, nálam idősebb, középkorú ember megválasztott az akkor alakuló klub vezetőjének. 1975-től tíz éven át számtalan kulturális programot szerveztem: meghívtam többek között a kettős honfoglalás elméletről ismert László Gyula régész professzort és történészt, Zolnay László régész, művelődéstörténészt, aki 1973-ban a budavári gótikus szobrok feltárását irányította. Az L. Kecskés András vezette Bakfark Bálint Lant Triót, amelyben Szabó István lantművész, és Kobzos Kiss Tamás, ma énekmondó, akkor még népdalénekes is szerepelt. Általa kerültem kapcsolatba 1978-ban a Múzeumi Restaurátor és Módszertani Központtal, ezt követően pedig Dr. Fülep Ferenc, a Nemzeti Múzeum akkori főigazgatója megbízott a magyar koronázási jelvények, ezen belül is, elsősorban a palást megfelelő műtárgykörnyezetének kialakításával és műtárgyvédelemmel. Ezeket a féltve őrzött ereklyéket ugyanis abban az időben csak egy üveglappal ellátott vitrinben tartották, ahol fény, por, pára érte őket. Az akkor kezdődő koronakutatásokban több tudományterületet képviselő szakember dolgozott együtt: Papp Gábor művészettörténész, koronakutató, Csomor Lajos, aranyműves, Kátay Mihály, tűzzománc művész, koronakutató, Ferencz Csaba, fizikus, és Jankovics Marcell szimbólumkutató is, akinek a munkái révén behatóbban megismerkedtem a jelképek világával.
 
A református egyház, később az unitárius egyház vezetősége is megbízott egyházkerületek, oktatási intézmények címereinek elkészítésével, majd, Dorog városa után, több település önkormányzata (határon innen és túl) kért fel jelvényeik megtervezésére. Ehhez eleinte grafikusművész barátom, Sára Ernő segítségét kellett igénybe venni, de több, mint tíz éve a jelképtervezés valamennyi munkafolyamatát önállóan végzem. Amire különösen büszke vagyok, hogy Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke jelképművész címmel illetett, miután 1999-ben, a Magyar Posta felkérésére a Temesvári Forradalom 10. évfordulójára postai képes levelezőlaphoz terveztem alkalmi bélyeget. 2007-ben pedig a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Iparművészeti Tagozata is elismerte munkásságomat, mert tagjai sorába választott. (Ez alkalomból félszáz munkámat állították ki a közelmúltban a Duna Galériában.) Ezt tekintem a harmadik diplomámnak.
 
1848, magyar trikolór- Elmondaná, honnan ered a magyar trikolór?
 
-A mai Magyarország címerének az előképe a 13. századtól, IV. Béla uralkodásának idejétől fogva jelenik meg különböző kancelláriai pecséteken és a Képes Krónikában. A három szín pedig: vörös–ezüst-zöld (ugyanis a címerek a pajzsdíszítésekből származnak, azok pedig fémből készültek, illetve azt festették mázzal, vagy különféle berakásokkal)a következőt jelképezi: a vörös a mártíromság, hősiesség színe, az ezüst az erkölcsi tisztaság és bátorság szimbóluma, a zöld pedig a megdicsőülés, győzelem színe.
 
- Miért épp Önt bízták meg a Magyarok II. Világtalálkozója szervezési munkáival?
 
- Ennek voltak előzményei. Még 1991-ben felkért az akkori dorogi református lelkész, Boros Géza, hogy segítsek a Magyar Református Egyház II. Világtalálkozójának szervezésében; ekkor elsősorban még szponzorok felkutatása volt a feladatom. Az Elektromos Művektől is sikerült támogatást szerezni, s az esemény utáni fogadáson a nagy állami vállalat vezérigazgatója felajánlotta nekem, hogy legyek az Elektromos Művek PR irodavezetője. Ebben a minőségemben a vállalat vezetőségének részére szerveztem különféle előadásokat, s ezek egyikére 1992-ben meghívtam Csoóri Sándort is, akit a Magyarok Világszövetsége elnökének épp akkoriban választottak meg. Ő kért fel arra, hogy a Magyarok II. Világtalálkozója megszervezését lebonyolítsam, valamint, hogy az alkalomra készíttessem el a MVSZ jelképeit. A feladattal Sára Ernő grafikusművész barátomat bíztam meg. Jól mutatja az akkori állapotokat, hogy valamennyi nagy állami vállalat támogatta az ügyet: az Elektromos Művek, a Magyar Villamos Művek, a Postabank, a MÁV, a MOL, a VOLÁN BUSZ, hogy csak néhányat említsek. Akkor hoztuk létre a Magyarok Világtalálkozója a Magyarok Világszövetségéért Alapítványt, amelynek kuratóriumi elnöke lettem, irodánk pedig a Magyarok Házában volt évekig. Itt rendeztek munkáimból 2005-ben egy nagyszabású kiállítást, amelyen több egyház és oktatási intézmény, település képviseltette magát. Jankovics Marcell beszédet mondott, Petrás Mária népdalénekes és iparművész pedig előadásával emelte az ünnepi alkalom hangulatát. A tárlatot Döbrentei Kornél, Balassi-karddal kitüntetett alternatív Kossuth-díjas költő nyitotta meg. Egy év múlva a Cukor utcai Polgári Szalon mutatta be addigi munkásságom jelentős részét. 2008-ban pedig a Magyar Kultúra Alapítvány székházában láthatták jubileumi életmű kiállításomat az érdeklődők.
 
Édes Borbála