Karácsony, baklawa, Stradivari

Karácsony, baklawa, Stradivari

Kis karácsonyfatörténet  

Az erdészek az erdőt ősöreg fáival szegélyezett csendje miatt a természet katedrálisának nevezik. Mindenkiben kivált valami megfoghatatlan tiszteletet, félelmet a fölénk magasodó lombok koronája. Az erdő a legelső élelemforrása volt az ős és előembereknek, már a történelem kezdetei óta az erdő életközössége és fái védelemmel és táplálékkal látták el távoli rokonainkat. A fenyvesek szinte teljesen zárt koronaszintje, a fenyveserdők félhomálya a nyílhegyként égnek törő fákkal már elődeink képzeletét is megragadták. A Föld északi féltekén, az ún. eurázsiai–boreális zónákban uralkodó növényzetet, – elsősorban a jegenye és fenyő - féléket –  már az ősi kelta, germán és egyéb nomád, félnomád természeti vallások követői szent faként tisztelték. Ezt a tiszteletet, a természet közelségének misztikus élményét is megtaláljuk a minden évben szobáinkban feldíszített karácsonyfák ünnepén.

A nyitvatermők a növények országának régi képviselői. Igazi virágzatuk nincs, nagy részük az ősi klíma örökségét hordozva nem lombhullató hanem örökzöld faj. A fenyőfélék szinte mindegyike nem rendelkezik valódi teljes gyökérzettel, a maradéktalan tápanyagfelvételükhöz simbionta gombafajra van szükségük, enélkül - a túl apró földlabdával vásárolt, vagy az átültetéskor elpusztult (kiszáradt) gomba hiányában - fenyőnk sorsa, sajnos megpecsételődik. Jellegzetes illatú illóolajukat orvoslásban tüdő és légzőszervi problémák kezelésére használják. Az olaj enyhe antiszeptikus hatással bír, a skandináv országokban szappanná főzve általánosan elterjedt tisztítószer. A legendák aranyásói skorbut ellen és emésztőszervi fertőtlenítésre fenyőfélék gallyaiból főzték levesüket. A tűlevél és a gyantás felépítés nem csak nagy hidegek, hanem szélsőségesen száraz klimatikus viszonyok elviselésére is alkalmassá teszik a fajtacsoportot. Új - Kaledóniában egy egész szigetet borítanak kizárólag fenyőfélék (Araucaria columnaris), a sziget neve nem meglepően Isle d' Pines (Fenyősziget). A Kanári-szigeteken is megtalálhatóak főleg a magasabb területeken fenyőfajok (Pinus canariensis), amelyek aktívan hozzájárulnak a sziget vízháztartásához. Az apró leveleken kicsapódó víz a törzsön végigfutva a talajba jut, egyes mérések szerint egyetlen fa akár 1500 liter folyadék visszapótlását is elősegítheti. Ismerőseink lehetnek  a horvát tengerpartok fenyvesei, az ezeken a fenyőfákon (Pinus maritima) élő kabócák éneke hozzátartozik nyaralásaink hangulatához. Elsősorban mégis az északi flórabirodalom erdőalkotó fajaiként ismerjük őket.

Gazdaságilag a vörösfenyő (Laryx) fajok kiemelten fontosak. Különlegességük, hogy néhány éves koruk után lombhullatóvá válnak, de „gyermekkori” örökzöld állapotuk szintén egy örökké lombos őst feltételez. A vörösfenyő fáját - a távoli rokon cédrus mellett - régóta, főleg építészeti alkalmazásban rendkívül széleskörűen használjuk fel.

Az Altaj vidékén 2500 éves leletek is fellelhetőek, a Dunában máig felismerhető egy Traianus császár idejéből származó híd maradványai. A beltéri kerékpár körpályák borítása is hagyományosan ebből a kiváló fából készül. A Kreml és a Vaszilij Blazsennij székesegyház faszerkezetét is ebből állították össze. Gyantás merev belső fa-szerkezetük miatt az egyéb fenyőféléket is előszeretettel alkalmazták építési alapanyagként. Salamon temploma a leírások alapján javarészt cédrusból és ciprusfából épült. 

A tajgaövezet erdőállományát Pinus, Picea, és Abies (Répa, Luc, Jegenye, – fenyő) nemzetségek alkotják. Ezek azok a fajtacsoportok amelyekkel akár nap mint nap  találkozhatunk. A meszes talajt kiválóan toleráló feketefenyő (Pinus nigra) biztosan ismerős. A legkülönfélébb fásítási , talajkötési megoldásokra használják hazánkban. A szennyezett levegőt is jól viseli, mostanában karácsonyfaként is találkozhatunk vele, mivel levele kiszáradás után egyáltalán nem pereg le.  A díszfának ültetett selyemfenyő is ebbe a családba tartozik. A hosszútűs (Pinus)  fajokról szüretelik a mediterrán, olasz, ázsia, arab és az orosz konyha jellemző kiegészítő fűszerét, édességét a fenyőmagot. Közel 20 faj alkalmas arra, hogy tobozából gazdaságosan kinyerhető legyen termése. Pörkölve vagy nyersen levesek és alkoholok ízesítésére használják, ekkor elsősorban sörök és égetett szeszek ízesítőjeként ismert. A különféle pesto-k, arab édességek (baklawa) alapanyaga, sötétre pörkölve Mexikóban snack és kávészerű ital is készül belőle. Az erdeifenyő (Pinus silvestris) szintén fontos gazdasági növény, a terpentin, fenyőbalzsam,fenyőolaj, ecet, hegedűgyanta, cipőfény, betűfesték kinyerése miatt, változatos fa és bútoripari felhasználás mellett nagyüzemi méretekben folyik vele a gazdálkodás.

A lucfenyő a legelterjedtebb karácsonyfenyő, az észak-amerikai változat (Picea pungens) az ezüstnek ismert típus. Faipari felhasználása mellett, egy fontos kultúrtörténeti jelentőséggel bír: fájából készülnek a legkiválóbb hangszerek. Tömörsége és egyenletes növekedése miatt a hangszerek rezonánsteste ebből a fából kell készüljön. Stradivari, Amati, Guarnieri hangszereinek különlegessége, hogy készítői kiválóan ismerték az erdőt, saját kezűleg választották ki a hangszerkészítésre legalkalmasabb 100- 120 éves egyedeket.  

A luc , az erdei és a vörösfenyő mellett a legnagyobb „karriert” a jegenyefenyő (Abies alba) futotta be. Ő az, akit valóban egyfajta mai értelemben vett „karácsonyfaként” használtak már akár 2000 évvel ezelőtt. Európa majdnem minden részén találunk vallási, hitvilági vagy misztikus legendát, hagyományt, amely e fenséges, pompás fához kapcsolódik. Artemisz és Poszeidon szent fája, Dionüszosz és Ozirisz is jegenyefenyő alatt született, a kelta ősvallásban a druidák istennőjének jelképe. Friss rügyeiből Skóciában még manapság is sört főznek, bár meg nem erősített hírek szerint, az íze nem éppen kellemes. A legelegánsabb Nordmann fenyőnek viszont semmi köze a romantikus viking tájakhoz, nevét - egyébként finn származású - felfedezőjéről kapta. Az ősi pogány germán hagyomány szerint a téli napfordulón a fenyő alatt egy gyermek születik, aki a Nap-ra hasonlít, és elhozza a fényt. A napfordulóünnepet hatalmas fenyő-máglyával ünnepelték. Ennek a szokásnak a módosult továbbélése a ma már szobáinkban álló, csillogóra feldíszített fenyő és a hozzá kapcsolódó keresztény ünnepünk.