RSS csatornák 
Mi a vallás?
2011.szeptember 25.
A vallásról több defínició is született. Ennek ellenére nagyon nehéz megfogalmazni mi a vallás, a legtöbb esetben ugyanis csak körülírásokkal találkozhatunk. Cikkünkben megkíséreljük lényegi szempontból meghatározni a vallás mibenlétét. Ezáltal pontosabb képet kaphatunk, mintha csak általános megállapításokra támaszkodnánk.
A leggyakoribb definíciók szerint a vallás a természetfölöttibe vetett hit ritualizált, szervezett és intézményesült formája.
Ezenkívül meg szokták említeni a profán és a szent közötti különbségtételt, az erkölcsi elveket és az azokon alapuló magatartást, a specifikusan vallásos érzéseket (bűntudat, áhítat), a világnézetet, és a jelentős identitás-, és csoportformáló hatást, mint a vallás jellemzőit. Sajnos az a gond ezekkel a meghatározásokkal, hogy a vallást jól körülírják, de a lényeget, értelmét és célját nem közlik. Így viszont nehezebb megérteni a jelenség mibenlétét.
A latin religio kifejezés a religare „újra összekötni, visszakapcsolni” igéből származik, és pontosan megadja a vallás fő funkcióját: ez pedig az ember visszavezetése eredeti állapotába, az Istennel való élő kapcsolat helyreállítása. Ilyen értelmű az ókori Rómában, majd a katolikus pápák által is használt Pontifex Maximus főpapi cím is, ami hídépítőt jelent, az Isten és ember közötti szakadék áthidalására tett utalásként.
Általánosabban megfogalmazva: a helyesen gyakorolt vallás ahhoz a tudatállapothoz, azokhoz az erőkhöz, képességekhez nyit utat, amelyeket az ember valaha birtokolt, de elveszített, annak minden következményével. Ez a lényeg, és ez az a szellemi tudás, ami a vallásban rejlik. A rítus, az erkölcsi elvek, a bölcseleti-teológiai háttér csak a cél eléréséhez szükséges technikai apparátust, segédeszközöket, útmutatást biztosítják. Mindebből már az is világos, hogy miért alakul ki az őrzött és szervezeti keretek közé zárt spiritualitás: szükségszerűen, mert az emberiség fokozatos szellemi hanyatlásban van, legalább attól az időtől kezdve, amit a történelem kezdetének tartanak.
Ennek a tételnek semmiképp nem mond ellent, hogy sok tekintetben haladás is mutatkozik – gondoljunk csak a technika, vagy az orvostudomány hihetetlen mérvű fejlődésére – épp ellenkezőleg, megerősíti azt. Alapvető szellemi igazság, hogy a külső csak a belső rovására fejleszthető: a modern civilizáció fejlődésének a belső, szellemi állapotok, utak, és azok realizálásának lehetőségei áldozatul esnek. Aki a külső világban sikeres akar lenni, annak meg kell tagadnia, de legalábbis el kell hanyagolnia saját belső világát – és megfordítva.
A történelem meghatározott szakaszában, egy jóval korábban megkezdődött szellemi hanyatlás bizonyos fokán a még jelenlévő és a közvetlen átélés szintjén megtapasztalható tudás annyira elkezd visszaszorulni, hogy jövőbeni fennmaradása kerül veszélybe. Ezért jön létre – mentőakcióként - a vallás, ami zárványként foglalja magába és őrzi meg azt az ismeretet, amiről az ember megfeledkezett.
A folyamatot jól illusztrálja a Szentírás:„Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Enósnak. Akkor kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét.”(1 Móz 4,26). Tehát nem egyből, a Paradicsomból való kiűzetéskor, ami a szellemi bukást szimbolizálja, hanem jóval később.
Itt három emberi csoportot kell megkülönböztetni: az első generációt, Ádámot és Évát, akiknek még élő kapcsolatuk volt Istennel, és emlékeztek a kiűzetés előtti állapotra, aztán Káint és leszármazottait, akik a hanyatlás ágensei, végül a Séth-féle vonalat. Ők azok – Enós születése jelzi a harmadik generációt - akik már nem rendelkeznek első kézből való tapasztalattal az édeni állapotról, az ezzel kapcsolatos nehézségeket, a hanyatlást, Isten jelenlétének hiányát a saját bőrükön érzik. Bennük, a hiteles tradíció örököseiben – a Káinitákkal ellentétben – felébred a vágy a visszatérésre, a helyreállításra.
Ezért „kezdik segítségül hívni az Úr nevét”, s ezzel megjelennek a vallás kezdetei is.
Az orvoslás, gyógyítás tudománya azért alakult ki, mert az emberek megbetegszenek. Ha mindenki tökéletesen egészséges lenne egész életében, nem lenne rá szükség.
Hasonlóképpen a vallás kialakulása szellemi megbetegedéshez – az Istentől való elszakadáshoz – kötött. Ha az ember nem vesztette volna el őseredeti állapotát, a hit gyógyszere nem jelent volna meg. Az elsötétedés ugyan tovább folytatódik, de a vallás, mint egy jól vasalt láda, megtartja és konzerválja a szellemi tudás lényegét, maradványait, és azokat még hosszú ideig, sokak számára hozzáférhetővé teszi.
Nagyon komoly jelenségről van tehát szó, és nem egy kis megnyugvást, félrevonulást lehetővé tevő irányított „lelki életről”, melyben olyan régimódi és némiképp szégyellnivaló részt venni, és amelynek a hétköznapokra, a valós problémákra nem sok kihatása van.
Az ember gyökeres átalakítására (egész pontosan: helyreállítására), szellemi éberségének fölébresztésére irányuló, intézményes keretekkel védett, hiteles tudás és gyakorlat ez, valójában a legfontosabb dolog, amellyel valaki élete során találkozhat.
A vallás emlékeztető, iránymutatás és gyógyír annak, aki megfelelően használja.
Ez az, amit a száraz definíciókon túl tudnia kell mindazoknak, akik a közönyös elfordulás, illetve a téma tudományos - és meddő - megközelítése helyett le akarnak ásni ama szántóföldben elrejtett kincshez (Mt. 13, 44).
Kovács Károly
»
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
-
.jpg)
Hít, Vallás
Tisztelt a téma után érdeklődők.
Mai tudásom szerint:
A "hit" az "ember" belső, szellemi tevékenysége. Egy lelki kapcsolat "ember" és Isten között. Magánügy.
A "vallás" (magyar nyelvből levezetve) "vállalás". Tehát megvallom a közösségnek a hitemet, nézeteimet. Közügy.
Közösségi együttműködést feltételezne.
Sajnos ma már a környezetemben többnyire mást vallanak és mást mutatnak és mást cselekszenek az emberek.
sajnos az "egyházak" (szellemi közösségek)ahogy létszámban, hivatalokban (tömegintézmény) gyarapodnak úgy távolodnak el a szakralitástól az anyagi világ felé. Hova tovább?
P.Ataki
Magyar Hagyományok SzeR-TáR
Nagyon tetszik ez a cikk!
Nagyon tetszik ez a cikk!
Már a címe gondolkodóba ejtett: vajon én mit értek hit alatt?
Én nem tartozom egyik felekezethez sem, de nem vagyok ateista sem. Szerintem a "hit", tehát az, amit hitnek neveznek, AMIT HITTANÓRÁN TANÍTANAK, nem az "igazi". Hinni (legbelül) valamiben, méghozzá (itt) EGY bizonyos komplex és koherens transzcendens világban, nekem ez a hit. Egyszerűnek tűnik, de nem az. Pláne, hogy az emberben (szerintem) mindig ott a kétely, ha parányi is, ott van. Mi van, ha nincs igazam? Mi van, ha nem nekem van igazam?
No igen, de mi van, ha nem CSAK nekem van igazam? Tudvalevő, hogy számos hitrendszer összeegyeztethető. A lényeg pedig gyakorlatilag ugyanaz. Az útban vannak különbségek, azt dogmatizálják, az út pedig az élet, abban pedig kevés okunk van kételkedni, hogy az életünk VAN, a hitvilágok sarokköve (vagy legalább is az, ami a hívőket vonzza) gyakran a halál utánira vonatkozik.
És visszakanyarodva a cím nem is hitre, hanem a vallára vonatkozik. Nos a vallásról most hirtelen a hitrendszer jut eszembe, amelyet emberek elfogadnak, magukévá tesznek, és VALLják: ez a "valóság".
Szerintem ez nagyon érdekes téma, érdekelne, mások mit gondolnak erről.. (Baráti köröm, ha hasonló témával hozakodom elő, sz szerint magamra hagynak a gondolataimmal, esetleg egy olyan személlyel, aki nem tudja, ez veszélyes terület, nem igazán lehet sehová sem "kilyukadni" De hát sok más efféle van, ilyenekről érdemes beszélgetni, adja Isten fórumozni..;))