logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Szelíd heroizmus

Szelíd heroizmus

Birta Gábor kontratenor vallomása életről és művészetről

Birta Gábor kontratenor, fotó: Atelier SchäfferNévjegy: Birta Gábor
 
Született: 1983. június 23. Ungvár
 
Végzettség: kontratenor énekművész
 
Iskolák: 2003 – 2005-ig ének-zene/karvezetés szak, ELTE, Budapest, majd 2005-2009-ig a stuttgarti Staatliche Hochschule für Musik und Darstellende Kunst hallgatója ének és opera szakon, tanára: prof. Hamari Júlia.
 
Eddigi elismerések, pályafutás: 1993-ban, 1996-ban és 1999-ben a Heves Megyei Vonósverseny I. helyezett csellistája; 1999-ben az Országos Friss Antal Gordonkaverseny döntőse. 2008-ban a világon elsőként énekelte Purcell: Dido és Aeneas című operájában kontratenorként az eredetileg baritonra írt Aeneas szerepét a stuttgarti Wilhelma Theater-ben. 2004−2005 nyarán Egerben ifj. Johan Strauss A denevér című operettjében lépett fel. A Magyar Állami Operaházban 2009-ben debütált Händel: Xerxes című vígoperájában, amivel magáénak tudhatja azt a különleges érdemet, hogy fennállása óta ő volt az első kontratenor az Operaház színpadán. 2010 márciusában a II. Nemzetközi Händel Énekverseny harmadik helyezettje és többszörös különdíjasa lett. 2011-ben Fekete Gyula: Excelsior! (Liszt Ferenc mennybemenetele) c. operájának ősbemutatójában, IX. Pius pápaként nyújtott alakításáért az évad tíz legjobb belföldi operaelőadója közé választotta a Kismesterek Szemléje.
 
A régizenei hagyomány nélkülözhetetlen hangfaja a kontratenor. A női hangmagasságot a férfiassággal ötvöző hangszín különleges hatást gyakorol a hallgatóságra: előadótól függően hol éterinek, angyalinak halljuk, hol ragyogóan virtuóznak, gazdag árnyalatok, különös minőség hordozójának. Bevallom, nekem Alfred Deller és Andreas Scholl meghallgatása óta a kedvenc hangfajom. Birta Gáborral való beszélgetéskor kiderült, miért… Kontratenornak lenni ugyanis sokkal több, mint művészet: életstratégia, a mindennapokban is megélt bölcs és szelíd heroizmus. Az énekes februárban az Óbudai Társaskörben mesterével, a brit Nicholas Claptonnal ad koncertet. Közös Shakespeare-estükre készülve adott interjút lapunknak. Fogadják szeretettel!
 
− Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével? Miért döntöttél úgy, hogy kontratenor előadóművész leszel?
 
Birta Gábor kontratenor, fotó: Gál Gábor− Szüleim zenetanárok, így természetes volt, hogy én is tanultam zenét. Kezdetben csellistának készültem, ám néhány év után úgy éreztem, a hangszerben rejlő lehetőségek nem elégítenek ki. Kevés volt számomra az igazi önkifejezéshez az a pálya, ami egy mégoly sikeres csellistára vár. Természetesen nem akartam rögtön sutba vágni évek munkáját: először megpróbáltam új zenei utakat találni a csellóval. Improvizálgattam, kerestem a saját hangomat, amit ezzel a hangszerrel megmutathatok. Valahogy mégsem volt az igazi. Mindig is kedveltem a könnyebb műfajokat, musicaleket, más slágereket, így előfordult, hogy énekelgettem ismert dalaikat. Ám egyszer, valami belső indíttatásra hallgatva megpróbáltam én is olyan fejhangon énekelni, mint a Bee Gees, és kiderült, könnyedén szólalnak meg nálam a nagyon magas hangok is. (A háromvonalas C-t is ki tudom énekelni). Mivel kedvenc zenei korszakom amúgy is a barokk volt, legkedvesebb zeneszerzőm pedig Händel, ezután a felismerés után az énektanulásra fordítottam az energiám. Érettségi után ugyan rövid ideig a Semmelweis Egyetem gyógyszerész karán tanultam tovább, de mellette egy zeneiskolában tanultam énekelni. Majd következő nyáron (ez 2003-ban volt) megtudtam, hogy Hamari Júlia művésznő néhány napos mesterkurzust tart Győrben, amelyre elmentem. Két Scarlatti-áriám alapján a művésznő tanítványai sorába választott, de csak 2005-ben jutottam ki Stuttgartba abba az intézménybe, ahol ő tanított. Ettől kezdve már semmi sem menthetett meg attól, hogy kontratenor legyek.
 
− A vájt fülű régizene rajongók táborán kívül mennyire elfogadott, hogy egy férfi női hangszínen énekel? Külön feladatot jelent megnyerni a közönséget kontratenorként?
 
Birta Gábor kontratenor, Fotó: Faisztl Ernő− Egy kontratenornak százszor férfiasabbnak, „tökösebbnek” kell lennie, mint akár egy tenornak, sokkal erőteljesebben kell jelen lenni, hogy komolyan vegyék, vagy, hogy szexuális előítéletek ne ragadhassanak rá. Volt olyan koncertem, hogy a közönség hirtelen meglepődött, amikor el kezdtem énekelni, mert nem ilyen hangra számítottak. De az első meghökkenés után már teljes odaadással, nagy figyelemmel hallgattak. Egyébként a leghősiesebb, leggrandiózusabb, leghatalmasabb szerepeket rendelték ehhez a hangfajhoz, mivel a barokk időkben ezt a hangmagasságot valódi kasztrált énekesek szólaltatták meg. Nekik a gyermekkori kasztrálás miatt egész máshogy épült fel a szervezetük: hatalmasak, magasak, szinte óriások voltak, széles, boltozatos mellkassal, ám gyerek hangszalagokkal, ugyanakkor férfias lélekkel. Ők kapták például Achilleusz, Odüsszeusz, Oroszlánszívű Richárd, Julius Ceasar, Scipio, Nagy Sándor szerepét – hogy csak néhány nagy héroszt említsek. Ezek a jellemek, karakterek teljesen eltérnek más hangfajok szerepeitől. A basszusok gyötrődők, mélyek, nehézkesek, az igazságot, rendet, bölcsességet, ugyanakkor titokzatosságot, férfiasságot, politikát jelenítik meg. A baritonok okosak, lazák, szexisek, könnyedek, csajozósak. A tenorok pedig hiába kapják mindig a hősszerelmes szerepet, ők úgy domináns hímek, hogy mindig elvéreznek. Első hévtől vezetve, a szerelemtől elvakultan rohannak a vesztükbe. Bezzeg a kontratenor! Szerintem ők a valódi hősök! Kitartás, hűség és bizalom jellemző rájuk. Nem szenvelegnek, hanem valódi szenvedélyek fűtik őket. Az ő karakterük teljes, szerelmük mély, amiért képesek sokat tűrni, szenvedni, és mikor már minden veszni látszik, még akkor sem adják fel. Urai maradnak a helyzetnek, önmaguknak, és végül kitartással, emberséggel, valódi erővel ők maradnak (sokszor egyedül) a porondon… Noha minden hangfajnak megvan a saját lelkülete az előadó személyétől függetlenül, szerintem igazán hitelesek csak úgy tudunk lenni, ha mi önmagunk is egységben vagyunk a hangfajunkkal. Én például lehettem volna bariton is, de a „kontratenorság” közelebb állt hozzám. Ez az igazi hangom, amelyben kifejezhetem önmagam.

– Bár a magyar közönség 2009-ben az Operában bemutatott Xerxes című vígoperában nyújtott bravúros alakításodért figyelhetett fel rád, azóta saját magad által szerkesztett, megálmodott tematikus esteken csillogtatod meg tudásodat, viszed közelebb a közönséghez a kontratenor repertoárt. Az elmúlt évek nagysikerű Händel-legendája után a közeljövőben jelenlegi mestereddel, Nicholas Claptonnal közösen mutatjátok be az Óbudai Társaskörben a Shakespeare ihlette dalirodalom gyöngyszemeit a reneszánsztól napjainkig, Kontratenor, vagy amit akartok címmel. Hogyan jött az ötlet? Miért pont Shakespeare?

Birta Gábor és Nicholas Clapton kontratenor, fotó: Nánási Tamás− Mindketten sok szállal kötődünk Shakespeare-hez. Nicholas például szakmai elismerését Michael Tippett [angol zeneszerző, 1905−1998. A szerk.] Shakespeare A Vihar című drámájából Ariel dalainak köszönheti, amellyel 1987-ben megnyert egy nagyon neves nemzetközi versenyt. Nekem pedig már gyermekkoromtól ő a kedvenc drámaíróm, költőm. Az élet minden helyzetére tud mondani valamit és minden műfajban otthon van. Az az életbölcsesség, emberismeret, tudás és humor, ami belőle árad, szerintem minden korszakban, mindenki számára aktuális. Én például, ha valamilyen élethelyzetben válaszok után kutatok, mindig hozzá nyúlok vissza. Arról se feledkezzünk meg, hogy a Shakespeare-darabok tele vannak dalokkal, amelyek saját korukban szervesen hozzátartoztak a színpadi produkcióhoz: a színészek ezeket a betéteket elénekelték, mint most egy zenés színdarabban. A reneszánsztól kezdve aztán ezek a dalok önállóan is elterjedtek, beépültek a népdalok közé, de természetesen a későbbi nagy zeneszerzők is szívesen használták fel a Shakespeare-életművet. Koncertünkön, a száz évvel ezelőtt született nagy kontratenor elődre, Alfred Dellerre emlékezve a reneszánsztól Cole Porterig szólaltatjuk meg a zeneirodalom nagy korszakainak emlékezetes Shakespeare feldolgozásait.
 
− Melyik Shakespeare karaktert érzed legközelebb magadhoz? Kinek a bőrébe bújnál szívesen?
 
− Bár a Lear király a kedvenc Shakespeare drámám, az én karakterem inkább Benedek a Sok hűhó semmiért-ben, vagy Biron a Lóvátett lovagokban. Benedek csupaszív, emberséges figura. Nem a találkozás első pillanatában tudatosul benne, hogy szerelmes, hanem csak akkor, amikor a körülmények arra késztetik, hogy tettekkel bizonyítsa szerelmét. Egyszerre drámai és komikus figura: saját maga előtt is megszeppen, amikor ráébred érzelmeire. Így érthető, az est kezdő monológja miért A sok hűhó semmiért-ből való, a záró akkord pedig Bironé. „Mit érne az ember életében bármi akarat, tudás, ha egy szép nő orcája nem vezetne?” − mondja.
 
Édes Borbála
 Fotók: Athalier Schäffer, Gál Gábor, Faisztl Ernő, Nánási Tamás
 

Kapcsolódó cikkek:

Kontratenor vagy amit akartok >> Programajánló

Operaidő >> Interjú Cser Krisztián operaénekessel

A tökéletesség világa >>  Interjú Dobozy Borbála csembalóművésszel, a Magyar Bach Társaság egyik alapító tagjával