Szerencsehozó ételeink
2012.január 1.
Miért pezsgő?
Egyéb szerencsehozók
Szerencsehozó ételeink
Malacsült, halpikkely, lencse
Pezsgős dugó pukkan, petárda robban, trombita harsan és máris kezdtük elűzni az ártó, rontó erőket, s készülünk egy bőségesebb, egészségesebb, szerencsésebb újévre. A legtöbb babona és hiedelem az évet lezáró utolsó illetve az évet nyitó első naphoz kötődik. Ezek a szokások természetesen nem kerülik el az ínyencek asztalát sem. Most jöjjön néhány finom falat, amely a karácsonyi menühöz hasonlóan nem tartamaz diétás falatokat. Malacsült a szerencséért, halpikkely a pénzért, pezsgő a gazdagságért.
Az ételekkel kapcsolatos első és legfontosabb szabály, hogy nem szabad mindent felfalni szilveszter napján, mert akkor a következő évben sem fogunk hiányt szenvedni semmiből. De mit is egyen az, akinek fontos az újévi szerencse?
Csirke vagy malac?
Figyeljünk arra is, hogy semmiképpen ne fogyasszunk csirkét, vagy egyéb szárnyast, mert a babona szerint, ezek hátrafelé kaparnak, ezért elkaparják a szerencsénket. A disznóhús ellenben szerencsét hoz, hiszen a malac előre fele túr, vagyis kitúrja szerencsénket. Tehát a legjobb, amit tehetünk, hogy megkostoljuk a szilveszteri malacsültet.
Az elmaradhatatlan virsli
A régi időkben nem virsli volt a megszokott eledel újév napján, hanem a karácsonyi disznótorosok maradéka. A virsli egy városi szokás, a hurka, kolbász pótlékaként jött divatba.
Ha ünnep van általában mindig pezsgőt bontunk. De szilveszterkor nem csak az ünneplés miatt iszogatjuk a habzó nedüt. Régebben ez a kiváltság csak a gazdagoké volt, – bár ma már mindenki hozzájuthat – ezért szintén jólétet hozó tulajdonsággal ruházták fel fogyasztását.
Hallal vagy anélkül?
A hallal sem árt vigyázni, ugyanis a nem folyó parti városoban, aki halat eszik annak elúszik a szerencséje. Ha azonban folyóparti helyen fogyasztunk pikkelyest, akkor szerencsét hoz. Úgy tartják, ahány pikkelye van a halnak, annyi pénz áll a házhoz.
Lencse, bab, mák...
Újév napján érdemes valami kis szemeset fogyasztnai, mert az anyagi jólétet hoz. A legnépszerűbb a lencse főzelék, de ne feledjük a mákos rétest sem. Ugyanis a hagyomány szerint hosszúra nyúlik az élet, mint a rétes tészta.
A babonáknak azonban itt még koránt sincs vége: Keljünk korán, mosakodjunk tiszta, hideg vízzel, hogy egészségesek legyünk az újévben. Jól gondoljuk meg azt is, kit engedünk be az év első napján otthonunkba, ugyanis a férfi látogató szerencsét, míg a nő balszerencsét jelent. Sok helyen pogácsába gyúrtak pénzt, amit ha valaki megtalál, szerencsés, gazdag lesz a következő esztendőben.
Fontos tehát, hogy mit eszünk, mit teszünk az év első napján, mert a hiedelem szerint olyan évre számíthatunk, amit január. 1-én teszünk. Ennek ismeretében kerüljük a henyélést, veszekedést, költekezést, s semmit se vigyünk ki a házból, mert "elszáll a tehén haszna".
Legyen tagja a szakácsművészetet kedvelők táborának! Csatlakozzon Gasztronómia oldalunkhoz a Facebookon is!
Puskás Gabriella
»
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
-




A karácsonyi ünnepek, vendégjárás, majd a szilveszteri összejövetelek egyik elmaradhatatlan szereplője a hókifli. Aki eddig még nem örvendeztette meg vele szeretteit, ismerőseit próbálja ki! Érdemes!
Karácsonyi terítés, búza, árpa, hal, éjféli mise, mézeskalács. Hogyan ünnepeltek eleink, és mi kerül az asztalra napjainkban karácsony többnapos ünnepén? Milyen ételeket fogyasztanak más népek karácsonykor? Alábbi összefoglalónkban jellegzetes karácsonyi ételekről olvashatnak. Fogadják tőlünk szeretettel!.jpg)

