logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Vértanúk Aradon

Vértanúk Aradon

Aradi 13

1849. október 6-a előtt és után

Az aradi vértanúkra emlékezik a magyarság, határon innen és határon túl. Október hatodika ünneplése még közvetlenül a kiegyezés előtt is tiltott volt.  A kiegyezés légkörében később szabadon lehetett emlékezni a szabadságharc hőseire és áldozataira. 1868-ban összeülhetett a honvédegyletek országos közgyűlése. Vidéken sorra emelték a honvéd emlékműveket, sőt 1870. október 6-án a Kerepesi temetőben is felavatták a "kilencek síremlékét", a kevéssé ismert és Pesten 1849-1853 között kivégzett személyek közös emlékművét. 

A kivégzést követően az elítéltek holttestét közszemlére tették ki. Október 6-án este az agyonlőtt tábornokokat a sáncárokban, a felakasztott vértanúkat pedig a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottak testét levetkőztetve a bitófa tövébe helyezték, majd melléjük döntötték a bitófák oszlopait.   A kivégzéseket követő napokban a környékről odasereglő lakosság virágokkal borította be a magyar Golgotát.   
Kevesen tudják, hogy Ormai Norbert honvéd ezredest augusztus 22-én, Kazinczy Lajos ezredest, Kazinczy Ferenc legkisebb fiát október 25-én, Ludwig Hauk osztrák származású ezredest pedig 1850. február 19-én végezték ki szintén Aradon.
Nem lehet feledésbe merülve hagyni Lenkey János tábornokot, akit szintén kivégeztek volna, viszont az aradi fogsága alatt megtébolyodott, és 1850. február 9-én halt meg. A magas rangú tisztek kivégzésének hírére I. Miklós cár diplomáciai úton fejezte ki ellenérzését.   
 
1852-ben pedig az angliai Barclay and Perkins sörgyár munkásai a diplomáciai csatornákat kihagyva tettleg bántalmazták az akkor már nyugdíjas Haynaut, akit a honvédtábornokok kivégzésén túl felelősség terheli Madersprach Károlyné Buchwald Franciska kínzásáért és megaláztatásáért, amelynek híre bejárta Európát. Haynau egy álnok hazugság miatt, koholt vád alapján elfogatta Ruszkabányán Buchwald Franciskát.  A falu főterén — tárgyalás és ítélet nélkül — félmeztelenre vetkőztette, a lakosság előtt nyilvánosan megvesszőztette, majd börtönbe záratta. Férje, Madersprach Károly a történtek hallatára öngyilkos lett.
Október 6-a, 2001-ben nemzeti gyásznappá lett nyilvánítva. Sajnos csak kevés helyen lehet hallani a többi Aradon kivégzett tisztről, a megemlékezések során. Csak remélni lehet, hogy a történelmet tanító pedagógusok óráikon és az iskolai megemlékezéseken nemcsak az aradi tizenháromról és gróf Batthyány Lajos vértanúságáról emlékeznek meg, hanem a többi hősről is.
Kökény Ferenc

tudom, tudom, hogy

tudom, tudom, hogy középiskolában be kellett magolni, tudom, hogy sokaknak könyökén jön ki (de egyeseknek kint is marad), tudom, hogy itt és most nem feltétlenül ez a legfontosabb (és a cikkbe biztos behéz lett volna beletenni), de azért álljon itt a 13 vértanú neve (alfabetikusan):

Aulich Lajos tábornok; Damjanich János, tábornok; gróf Dessewffy Arisztid tábornok; Kiss Ernő tábornok; Knezić Károly tábornok; Lahner György tábornok; Lázár Vilmos főtiszt (ezredes); gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok; Nagysándor József tábornok; lovag Poeltenberg Ernő tábornok; Schweidel József tábornok; Török Ignác tábornok; gróf Vécsey Károly tábornok.

Amúgy létezik egy szervezet is, ami az Aradi Vértanúk Öröksége Egyesület néven fut.. És van egy weblap a "Az aradi vértanúk utolsó mondatai"-val is: http://www.unnepi-idezetek.hu/Aradi-vértanúk. Kedvencem talán a Kiss Ernőnek tulajdonított: "Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük." Nektek melyik tetszik a legjobban?