logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

A tökéletesség világa

A tökéletesség világa

Interjú Dobozy Borbála csembalóművésszel

 

Dobozy Borbála, Ismertség Magazin, csembaló, kultúra, művészet, régizene, Bach, Deák téri evangélikus templom,

      Dobozy Borbála, Ismertség Magazin, régizene, kultúra, zeneművészet, J. S. Bach, csembaló

Dobozy Borbála neve emblémája a magyarországi régi zenei hagyománynak. Tizenöt éves volt, amikor egy zenetörténeti óra hatására úgy döntött: csembalózni fog. (Erről a hangszerről azt tanulják a gyerekek, hogy a zongora őse, lévén korábbi, ez is három lábon áll, billentyűi vannak, de a zongorával ellentétben a húrokat nem kalapácsok ütik, hanem a hangszer testében lévő apró kis pengetők szólaltatják meg. Ettől van semmihez sem hasonlítható, csilingelő, fémes és gyöngyöző hangzása.) Mint legjobban szeretett zeneszerzője, Johann Sebastian Bach, ő is tanulmányútra indult: kora leghíresebb előadóművészeitől sajátította el a csembalózás művészetét. Az ő irányításával jött létre a csembaló tanszak Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szegedi Tagozatán és a budapesti Deák téri evangélikus templom J. S. Bach tradíciójához kötődve Kamp Salamon karnagy kezdeményezésére szerepet vállalt a Magyar Bach Társaság megalapításában, amely 1990 óta rendezi meg az egyik legkedveltebb belvárosi komolyzenei koncertsorozatot, a Budapesti Bach Hetet.

 

 

„Tiszta lelkiismeret, hit, szeretet, életbölcsesség”.

 

Dobozy Borbála csembalóművész J. S. Bach műveiben látja az egyetemességet.
 

 „Azt tapasztalom, hogy napjainkban az emberek között nagyon eluralkodtak a negatív indulatok, a gyűlölködés, irigység, harag… A mostani nehéz gazdasági helyzetben mindenki a megélhetést hajtja – érthetően -, ezért sajnos sokszor nincs idő egymásra. Pedig az emberi kapcsolatok a legfontosabbak, ezek nélkül aligha élet az élet.”

- Bejárta az egész világot, ünnepelt művész. Mégis elsősorban a Belvároshoz kötődik, ma is itt él. Miért?

- Itt születtem, a szüleim 1949-ben költöztek ide, a Váci utcába. Itt jártam első iskoláimba: a Váci Utcai Zenei Általános Iskolába és az V. kerületi zeneiskolába, ami akkor még az Irányi–Molnár utca sarkán volt. (Jelenleg a Vármegyeház utcában van és idén ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját.) De itt is áldoztam és bérmálkoztam a Belvárosi Főplébánia templomban. Később, főiskolás koromban Pozsonyban, Prágában, Salzburgban és Zürichben éltem. Nagyon jó lenne, ha mindenki el tudna menni egy időre külföldre. Megismerni más népeket, más kultúrákat, nyelvet. Mindez ugyancsak kitágítja az ember horizontját és tudatosítja helyét a világban. Én Magyarországon vagyok itthon. Magánemberként, művészként is itt vannak a gyökereim. Itt ismernek, szeretettel vesznek körül. Az elmúlt huszonöt évben magas szintre jutott hazánkban a régizene-játszás és a csembaló is elfoglalta méltó helyét a zenei életben. Ami a Belvárost illeti: szeretem a Belvárost, a főváros történeti részét, e falakat, mellettünk a Dunát. A régi Váci utca – ahol lakom - az elmúlt tíz év alatt szépen megújult. A turistákhoz és a gomba módra szaporodó éttermekhez kénytelenek voltunk hozzászokni. Nem mondom, hogy ez időnként nem okoz gondot, mégis szeretek itt lakni. A Nagycsarnok pedig egyenesen főnyeremény. A napi vásárláshoz jobb helyet nem tudnék elképzelni.

- Sokat gyakorol? Milyen az időbeosztása?

- Én nem tartozom a „haknizós” művészek közé. Minden egyes koncertre alaposan felkészülök, igyekszem a maximálisat nyújtani. ( Persze, előfordulhat, hogy néha fáradtabb, indiszponáltabb az ember.) Mindig időben elkezdek az új darabokkal foglalkozni és a repertoáromat próbálom „testközelben” tartani. Szoros időbeosztásom nincs: elfoglaltságomtól, utazásaimtól függően gyakorlok többet vagy kevesebbet. Egyébként szerintem a 4-5 óra az ideális, annál többet nem lehet igazán koncentráltan dolgozni.

- Legtöbbször a saját csembalóján koncertezik. Mesélne erről a hangszerről?

- Mindig is éneklő, lírai hangzású hangszerre vágytam és ezt sikerült megvalósítani. A csembalón az orgonához hasonlóan ún. regiszterek vannak, melyeken belül nem lehetséges a dinamikai árnyalás. Tehát tulajdonképpen mechanikus hangszer. De megfelelő művészi kifejezőeszközökkel lehet nagyon szép, melodikus hangzást létrehozni, azonban ehhez – ahogy mondani szoktam – el kell jutni a hangszer lelkéhez és minőségi csembalóra van szükség. Az enyém ilyen: kissé sötétebb tónusú, meleg hangú, XVIII. századi francia típusú hangszer. 1987-ben készítette számomra egy német mester, Eckehart Merzdorf Karlsruhe közelében. Még a színét, ezt a szép borvöröset, és a hangszer rezonánslapjának díszítését is korabeli minták alapján én választottam.

- Mi a művészi hitvallása? Mit tart különösen fontosnak az életben?

Johann Sebastian Bach- Művészi hitvallásom az, hogy az általam játszott darabokat lehetőleg minél hitelesebben tolmácsoljam. Természetesen ez a régi zeneműveknél csupán „megközelítő stílushűséget” jelenthet, hiszen hangzó anyag a korábbi századokból nem maradt fenn, de kutatások nyomán meg lehet ismerni egy-egy korszakra, zeneszerzőre vonatkozó korabeli előadói gyakorlatot. Művészi tevékenységem középpontjában Bach életműve áll. Már gyermekkoromban ő jelentette nekem A Zenét, és most is az egész világot magába foglaló teljességet látom benne. 1990 óta, tehát kezdettől fogva veszek részt szervezőként és előadóként a Kamp Salamon által életre hívott Budapesti Bach Hét rendezvényein a Deák téri evangélikus templomban. Ezeket évente hat-hétezer ember hallgatja. Egy-egy koncert után megtapasztalom a tökéletes csönd élményét. A fáradt, rohanó, az előadásra néha épphogy beeső emberek kis idő után, a zene hangjainak varázslatára kicserélődnek, megnyugszanak, talán terheiket is könnyebben viselik. Bach egész élete a hitről szólt: minden egyes műve bizonyságtétel volt az isteni szeretetről és zenéje az ateista embereket is átjárja. Hogy mit tartok legfontosabbnak az életben? A tiszta lelkiismeretet és az igaz emberi kapcsolatokat. Ebben az elembertelenedő, rohanó világunkban különösen felértékelődik az egymásra való odafigyelés. Nekem az erőt az élet küzdelmeihez, a sors elfogadásához és megéléséhez a hit adja. Hiszem, hogy semmi sincs véletlenül az életben, még a csapásoknak is meg kell látni a belső fejlődést szolgáló értelmét. Olykor csak évek múltán értjük meg valaminek a jelentőségét, hogy az, amit egykor rossz történésnek tartottunk, valójában a javunkat szolgálta. Ahhoz, hogy az élet megpróbáltatásaiban helyt tudjunk állni, sok bölcsességre van szükség, persze egyáltalán nem könnyű mindig így gondolkozni.

- Oyan életet él, amire mindig is vágyott? Elégedett embernek tartja magát?

- Milliók és milliók kénytelenek olyan munkával keresni a kenyerüket, ami nem érdekli őket. Nagyon hálás vagyok a sorsomnak, hogy én azzal foglalkozhatok hivatásszerűen, amit a legjobban szeretek. Szüleim magas szinten zongoráztak és engem valójában kezdettől fogva zenei pályára szántak. Ez egybeesett az én elképzeléseimmel is. Egy kis kanyarral – hiszen a zongora helyett a csembalót választottam – így is alakult. Ilyen szempontból tehát elégedett vagyok. A teljesítményemet illetően viszont mindig nagyon kritikus. Az a véleményem, hogy ha az ember elégedett magával, akkor már csak lefelé vezethet az útja. Még sok szép feladatot szeretnék minél magasabb szinten megvalósítani Bachot és a zenét szeretők örömére.

 
Édes Borbála