logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Dzsessz: a teremtés művészete

Szakcsi Lakatos BélaDzsessz: a teremtés művészete 

Szakcsi Lakatos Béla vall elhivatottságról, zenéről, hitről

„Fontos, hogy merjünk kockázatot vállalni az életben, higgyünk Istenben és önmagunkban, hogy olyan életünk lehessen, amilyet szeretnénk." 

Szakcsi Lakatos Béla, világhírű Liszt Ferenc- és Kossuth- díjas zeneművész több, mint húsz éve él Budapesten, ahol még mindig nincs olyan pezsgő zenei élet, amilyen méltán lehetne. Hiszen zenei nagyhatalom vagyunk: az összes kontinenst bejárt művész szerint mi magyarok szeretjük a jó zenét. Ha felkérnék, ő maga is szívesen vezetne egy dzsessz-klubot, ahol hétről-hétre jobbnál-jobb zenészekkel ismerkedhetne meg a közönség.

Muzsikus családból származom, egész életemben zenéltem. A dzsesszben találtam meg a teremtés, alkotás örömét, hiszen az improvizáció a lényege. A huszadik századig a klasszikus zenészek is improvizálhattak: a zeneszerzők úgy írták meg műveiket, hogy teret hagytak az előadóművészek fantáziájának, egyéniségének. Ehhez persze bátorság is kell: a pillanat töredéke alatt kell dönteni, és ha rossz útra tévedünk, visszafordulhatunk. Ezt kéne minden embernek tennie a saját életében is: a munkájában, a kapcsolataiban. Merni kockáztatni, vállalni a rizikót, és ha rosszul döntünk, új úton elindulni. Szomorú, hogy az emberek legalább hetven százaléka nem mer változtatni, és például olyan munkát végez, amiben nem leli örömét – mondta.

A kiváló dzsessz-zenészt ismert magyar szokás szerint csak akkor kezdték méltányolni itthon, mikor már Európában és Amerikában „befutott”.

  Negyvenkét éves koromban kötött velem szerződést egy hatalmas amerikai lemezkiadó vállalat. Csak ezután lettem híres Magyarországon, pedig előtte itthon is ugyanazt játszottam, különböző vendéglátóhelyeken zenéltem, 1970-ben pedig Pege Aladár kvartettjével a Montreux-i Jazzfesztivál II. díját nyertük el. A magyar közönség például Amerikához viszonyítva ért a zenéhez: ott csak a népesség öt-hat százaléka kedveli a klasszikus zenét, vagy a dzsesszt. Lehetnének igazi dzsessz-klubok a Belvárosban is. Akár én is szívesen vezetnék egyet! Tehetséges nemzet vagyunk. Ugyanazt vallom, mint miniszterelnökünk: „Merjünk nagyok lenni!” Mert egyedül a hitünkön múlik, hogy elismert ország legyünk. Emellett pedig az Istenbe vetett hit ad erőt, ahogy Eperjes Károly színművésznek is, aki a lelki testvérem, ugyanúgy, mint mindenki, aki Jézus Krisztusban hisz.

Édes Borbála